Gyertyaláng Szentély

"Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás,
aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.
A szentségtelen üres fecsegést pedig kerüld, mert többnyire csak istentelenségre vezet."
II. Tim. 2,15-16.

Az Isten dolgait csak lelkiképpen lehet megérteni, és ebben csak a Szentlélek tud megfelelő segítséget adni. I. Kor. 2,14.

Az Úr csodásan működik

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) 

Ámen.

Angyali Üdvözlet

Üdvözlégy Mária,

kegyelemmel teljes, az Úr van teveled,

áldott vagy te az asszonyok között,

és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja,

imádkozzál érettünk, bűnösökért,

most és halálunk óráján.

Ámen